Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a cég, hogy az eddigieknél még szervezettebben és hatékonyabban támogassák hallgatóik tanulmányi és szakmai előmenetelét, valamint a Schaeffler-be történő integrációját. Felkészült munkatársak, színvonalas támogatás A Schaeffler Savariánál működő Schaeffler Akadémia már több, mint 10 éve vállal kiemelt Tovább olvasom

Rangos szakmai versenyen díjazták a Mercedes-Benz duális képzésének tanulóit

Szerszámkészítésben és felületkezelésben is a kecskeméti diákok az ország legjobbjai. Két kategóriában győztek és összesen négydobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon április 26-án a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Az országos versenysorozaton 21 tanuló négy szakmában képviselte a Mercedes-Benz Hungary Kft.-t. Évek óta kiemelkedő eredményeket érnek el a Mercedes-Benz duális szakképzésében részt vevő diákok a Tovább olvasom

Meghosszabbítja együttműködését a BME és a Siemens

A Siemens tagvállalatai megerősítették, hogy a következő öt évben továbbra is a Műegyetem partnereként támogatják a jövő mérnökgenerációja szakmai fejlődését. 2023. december 6-án a Műegyetemmel már korábban megkötött partnerség folytatása mellett kötelezte el magát a Siemens Zrt., a közlekedési megoldásokkal foglalkozó Siemens Mobility Kft., valamint Magyarország egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata, az evosoft Hungary Kft. is. Tovább olvasom

Átadták a Suzuki Oktatási Centrumot

Szeptembertől megkezdődik a duális képzés a Magyar Suzuki új oktatócentrumában, amelyet ünnepélyes megnyitón adtak át a gyár területén. A Bottyán János Technikum elektronikai technikus tanulói az elméleti alapok mellett, a legmodernebb eszközökkel felszerelt oktatási központban gyakorlati ismereteiket is fejleszthetik. Márciusban jegyezte be a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált Tovább olvasom