Komoly európai tervekkel érkezett Miskolcra a Chervon Auto

Gaál Gyula, a Chervon Autó Precíziós Technológia (Európa) Kft. cégvezetője szerint a jó infrastruktúra és a támogató környezet mellett legfőképp az oktatás miatt választotta a cég Miskolcot első európai üzeme helyszínéül. A vezető beszélt arról is, hogy 2023-ban miért döntött a MAGE-tagság mellett a Chervon. – 2020-ban jelentette be a Chervon Auto, hogy gyárat épít Tovább olvasom

Újabb K+F beruházásba kezd Schaeffler Szombathelyen

A német tulajdonosi hátterű Schaeffler Savaria Kft. 5,2 milliárd forintnyi értékben kutatás-fejlesztési projektet valósít meg a szombathelyi üzemében a hibrid és teljesen elektromos járművekhez való alkatrészek területén, amihez az állam 1,3 milliárd forint támogatást nyújt, így elősegítve száz új, kifejezetten mérnöki tudásra alapozott munkahely létrehozását. A beruházás bejelentésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Tovább olvasom

Így zajlott a MAGE Exkluzív Vezetői Találkozója

November végén közel 60 tagvállalati vezető részvételével tartotta meg a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) Exkluzív Vezetői Találkozóját az Audi Hungaria Zrt-nél. A találkozó részeként szakmai előadásokat hallhattak a résztvevők és gyárlátogatás keretében megtekinthették az Audi Hungaria Zrt. elektromotorgyárát, présüzemét és karosszériagyárát. Napjaink legfontosabb iparági problémáiról és kihívásairól járműipari és kormányzati vezetők tartottak előadásokat az esemény Tovább olvasom

Invertergyártásba kezd a Denso hazánkban

A japán Denso cég elindította az inverterek gyártását Székesfehérváron, a 30 millió eurós (11,5 milliárd forintos) beruházással kialakított üzemrészben az elektromos autók egyik legfontosabb egységét fogják gyártani. Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. korábbi elnöke a sajtónyilvános üzembejárás alkalmából videóüzenetében kiemelte, hogy a dízelmotor alkatrészek gyártása után Székesfehérvár az elektrifikáció európai bázisa is lesz Tovább olvasom

Audi Hungaria: elindult az új generációs elektromos motorok (PPE) sorozatgyártása

Az Audi Hungaria 30 éves jubileumi rendezvényén, november 7-én ünnepélyesen megkezdődött az új elektromos motorgeneráció sorozatgyártása a prémium elektromos platform (Premium Platform Electric, PPE) számára, mely az Audi Q6 e-tron modellsorozatban debütál. Egy 190,2 millió eurós beruházás eredményeként egy meglévő gyártócsarnokban egy teljesen új, 15 000 négyzetméteres gyártóterületet alakítottak ki a PPE-hajtások számára, ahol három Tovább olvasom