Háromezer új munkahelyet teremt a kecskeméti Mercedes


A Mercedes-Benz több mint egymilliárd eurót fektet be Magyarországon, ezzel háromezer munkahelyet teremt a cég. A vállalat új gyártóegysége 2026 közepén kezdi meg működését.

Javában zajlik a Mercedes-Benz beruházása Kecskeméten, az új épületek már állnak, sőt, a gyártóeszközök is megérkeztek. Jelenleg ezek üzembe helyezése, valamint az első prototípusok összeszerelése zajlik – árulta el a Világgazdaságnak adott interjújában Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. igazgatója. A szakember szerint az új üzemrész nagy előrelépés a kecskeméti gyártás számára, mert ezzel az úgynevezett core szegmensbe lép be a gyár. A lépés tovább erősíti Kecskemét pozícióját a Mercedes-Benz termelési hálózatában.

A beruházás lényege, hogy Kecskeméten az MB.EAM platformra épülő modelleket is tudjanak gyártani. Az igazi kihívást az jelenti, hogy az ehhez szükséges gyártósorok integrációját úgy végzik el, hogy közben az eddigi modelljeit – EQB, CLA, CLA Shooting Brake – is gyártja a kecskeméti üzem. Sőt, közben zajlik az MMA platformra épülő, belépő szintű Mercedesek gyártásának előkészülete is.

Az átállás persze érezteti hatását: 2023-ban 174 ezer, tavaly 146 ezer autó gördült le a kecskeméti gyártósorokról. 2026 második felétől azonban ennél nagyobb volumenben tud majd gyártani autókat a létesítmény, továbbra is párhuzamosan hagyományos hajtású, és elektromos autókat is.

Komoly bővülés

Jens Bühler az interjúban elmondta, hogy mintegy 3000 új munkahelyet teremt a cég a jövőben. Jelenleg mintegy 4500 embert foglalkoztat Kecskeméten a Mercedes-Benz, a megfelelő munkaerő biztosítása olyan kihívás, amelyre intenzíven készül cég. A jó munkaerőért folyó verseny az elmúlt években jelentősen nagyobb lett – mondta Bühler, hozzátéve, hogy jelenleg minden üres álláshelyet be tud tölteni a vállalat.

Az igazgató szerint a stabilitás, a megfelelő környezet és a versenyképes bérezés tartja Kecskeméten a dolgozókat, ezért nem küzd munkaerőhiánnyal a gyár.

Nincs dátum az elektromos átállásra

Az interjúban szóba került az is, mikortól gyárthat csak elektromos autókat a Mercedes-Benz Kecskeméten. Erre egyelőre nincs válasz, azonban legkésőbb 2039-re a teljes termékéletciklusban szén-dioxid-semlegessé kell válnia a gyárnak.

„Ha a piac teljesen átáll az elektromos meghajtásra, a kecskeméti gyár készen fog állni arra, hogy teljes kapacitással elektromos autókat gyártson” – fogalmazott Bühler.