Három évtizede járul hozzá a kötöttpályás közlekedés biztonságához a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A fékrendszerek szegmensében piacvezető Knorr-Bremse Csoport vasúti üzletágának legjelentősebb fejlesztő- és gyártóközpontja ez idő alatt egy száz fős műhelyből mintegy kétezer szakembert foglalkoztató szervezetté vált. Termékei ma a világ több mint száz országában teljesítenek szolgálatot.
Emberek milliói utaznak nap mint nap olyan vonatokon, metrókon vagy épp villamosokon, amelyek biztonságos célba éréséhez a Knorr-Bremse Budapest szakemberei is nagyban hozzájárultak.
A harminc éves jubileumát ünneplő vállalat mintegy száz fővel kezdte meg működését a Soroksáron 1995-1996 fordulóján. A telephely létrejötte mögött a Knorr-Bremse Csoport egykori tulajdonosa, Heinz Hermann Thiele stratégiai felismerése állt, aki hosszú távú potenciált látott a magyarországi műszaki tudásban és ipari hagyományokban. Három évtizeddel később az eredmény önmagáért beszél: a Knorr-Bremse Budapest ma két telephelyen, mintegy 55 ezer négyzetméteren és kétezer munkavállalóval – köztük ötszáz mérnökkel – működik.
Egyre nagyobb szerep
Iparági súlyát a vállalat tudatos, évtizedeken átívelő innovációk sorozatával alapozta meg. Meghatározó mérföldkő volt például a 2010-ben átadott új gyár, amely nemcsak a gyártókapacitás jelentős bővítését tette lehetővé, hanem a termelési technológia átfogó korszerűsítését is. 2017-ben a müncheni gyártás is Budapestre települt – ez a lépés egyértelműen jelezte a telephely növekvő stratégiai szerepét a Knorr-Bremse Csoporton belül. A 2021-ben megújult Szerviz Központ pedig újabb lendületet adott a vállalat szerviz-tevékenységének: a létesítmény ma több mint száz európai partner számára végez komplex felújítási projekteket.
A vállalat az első évek klasszikus pneumatikus komponensein – fékollókon, fékkuplungokon, rudazatállítókon és végelzáró váltókon – szerzett gyártási és fejlesztési tapasztalatára alapozva fokozatosan az összetettebb megoldások felé mozdult el: kompakt fékegységek, korszerű fékvezérlési rendszerek, majd olyan innovatív fejlesztések következtek, mint a központi vonó- és ütközőkészülékek, a LEADER Flow vezetéstámogató rendszer vagy például az elektromágneses fékek.
A Knorr-Bremse Budapest nem csupán lépést tart az iparági változásokkal, hanem sok esetben maga is irányt szab a szektor fejlődésének. A több generáción át felhalmozott magyar mérnöki és ipari szaktudás, illetve a müncheni vállalati kultúra találkozása harminc év távlatából a Knorr-Bremse Csoport kiemelkedően sikeres történetének bizonyult.
A helyi csapat a lelke mindennek
„Ha azt kérdeznék tőlem, mi ennek a harminc évnek a legnagyobb eredménye, nem valamelyik beruházást vagy technológiai fejlesztést emelném ki, hanem azt a csapatot, amely sikereink mögött áll. Több ezer kiváló kolléga munkája formálta a vállalatot azzá, ami: egy olyan közösséggé, amelynek szakértelmére a világ több mint száz országában bízzák rá a kötöttpályás közlekedés biztonságát. Kollégáink tudása, elkötelezettsége és alkotó energiája jelenti a legnagyobb értéket és a legfontosabb erőforrást, amelyre a következő három évtizedben is bátran támaszkodhatunk majd” – mondta Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója a jubileum alkalmából tartott ünnepségen, amelyen a vállalat munkatársai és vezetői közösen tekintettek vissza a közösen megtett útra.
A vasúti közlekedés szerepe a fenntartható személy- és áruszállításban a következő évtizedekben várhatóan még tovább erősödik majd, a digitalizáció, az automatizáció és a mesterséges intelligencia pedig új lehetőségeket nyit az iparág előtt. A Knorr-Bremse Budapest – harminc év szakmai kiválóságára, folyamatos megújulási képességére és egyre erősödő elektronikai kompetenciáira alapozva – készen áll arra, hogy e változásokban is aktívan szerepet vállaljon.
