Új gyártósorokat telepít a kecskeméti Mercedes

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes-Benz 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten. A Mercedes-Benz felvázolta a tisztán elektromos luxusautókkal kapcsolatos terveit is a jövőre nézve.

Új gyártósorokat telepít a kecskeméti Mercedes

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba.

Tájékoztatása szerint a projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít.

Beszédében Szijjártó Péter nagy büszkeségnek nevezte, hogy a Mercedes kulcsfontosságú helyszínként tekint Magyarországra, hozzátéve, hogy az együttműködés elmúlt tizennégy éve sikertörténet mindkét fél számára.

Úgy vélekedett, hogy a mostani gigaberuházás is jól mutatja a magyar autóipar szárnyalását, ami nem politikai állítás, hanem tényekkel is alátámasztható: a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem csökkent, ugyanis ez a szám az idei év első öt hónapjában elérte a rekordnak számító 4500 milliárd forintot.

Rámutatott: a 155 ezer magyar embernek munkát adó ágazat 90 százalékos exporthányaddal dolgozik, Magyarország így, bár lakosságszám tekintetében csak 95. a világon, az autóipari kivitel terén a 20. helyen áll.

Az autóipar erős lábakon áll

Hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi két és fél évben kétszer is kifordult sarkaiból a világgazdaság, ez sem volt képes megakasztani az autóipar forradalmi megújulását, amely napjaink egyik legfontosabb világgazdasági folyamata.

„A mostani nehéz helyzetből azok az országok tudnak a legjobban kijönni, akik a legnagyobb autóipari vállalatok elektromobilitási stratégiáinak helyszíneivé képesek válni” – jelentette ki.

A miniszter aláhúzta, hogy ezért a kormány sokat dolgozott, és Magyarország mára „a globális autóipari forradalom, az elektromos autóipari átállás egyik legfontosabb helyszíne lett”.

Ennek illusztrálására kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon rendelkezik gyártási kapacitással mindhárom nagy német prémium autómárka. Kitért arra is, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártókapacitásával rendelkezik, míg ezek exportjában a globális ranglista ötödik helyén áll – tette hozzá.

Közölte, hogy Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is hét százalékkal bővült.

Szijjártó Péter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.

Elektromos luxusjövő

A Mercedes-Benz a globális termelési hálózatát továbbra is a luxusszegmens elektromos járműveinek gyártására összpontosítva alakítja át. A vállalat arra készül, hogy termékeivel az évtized végére tisztán elektromossá válik mindenhol, ahol ezt a piaci feltételek lehetővé teszik. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a globális termelési hálózat részeként fontos szerepet játszik ebben a folyamatban. 2024-től az újrapozícionált MMA platform járművei gördülnek majd le itt a gyártósorokról, amely platform tisztán elektromos és hagyományos változatokat egyaránt kínál majd, és újraértelmezi a vállalat kompakt „Entry Luxury” (vagyis „belépő szintű luxustermékek”) szegmensét. Az évtized közepétől a magasabb, „Core Luxury” szegmensbe tartozó, tisztán elektromos MB.EA platform egyik modellje is csatlakozik majd a gyár termékportfóliójához.

„Globális termelési hálózatunkban következetesen valósítjuk meg a Mercedes-Benz „electric only” elnevezésű, tisztán elektromos termékstratégiáját, amelyben fontos szerepet játszik a kecskeméti gyár. Az EQB 2021-es sorozatgyártásának sikeres megkezdésével Kecskemét egyértelműen bizonyította rugalmasságát és szakértelmét a tisztán elektromos járművek gyártásának területén. Biztos vagyok benne, hogy a nagyszerű kecskeméti csapat zökkenőmentesen viszi majd tovább ezt a sikertörténetet az új MMA, illetve MB.EA platformra készülő modellekkel is. Az új termékek integrálásával a teljes gyártási hálózatunk rugalmasságát növeljük, és innovatív gyártási folyamatainkkal a fenntarthatóság tekintetében is új mércét állítunk fel” – hangsúlyozta Jörg Burzer.

Fotó: Mercedes-Benz

Fenntarthatóság a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

A Mercedes-Benz célul tűzte ki, hogy az évtized végére a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátását a teljes életciklusra vetítve 2020-hoz viszonyítva legalább a felére csökkenti. A szén-dioxid-semleges gyártás már ma is megvalósul a Mercedes-Benz összes (saját) gyárában világszerte. Emellett a vállalat arra törekszik, hogy a gyártási helyszíneken növelje a megújuló energia termelését.

A kecskeméti gyárban az MB.EA platform „Core Luxury” termékeinek gyártásához többek között új összeszerelő- és karosszéria-gyártósor épül. A szerelőüzem kompakt elrendezésének köszönhetően, rövidebb távolságok révén könnyebb anyagmozgást tesz lehetővé a nagyobb hatékonyság érdekében. Az új gyártósorok ellátását kizárólag zöldáram biztosítja majd, az energiaigény fedezésére nagyméretű napelemes rendszert telepítenek az egyes üzemek tetejére.

A kecskeméti gyár a felületkezelés és fényezés terén, amely a gyártási folyamat egyik leginkább energiaigényes fázisa, a 2025-ben induló új gyártósorral a fenntarthatóság terén is új mércét kíván felállítani. Ennek értelmében a Mercedes-Benz gyártási hálózatában elsőként, teljes mértékben mellőzik a fosszilis tüzelőanyagokat a fényezőüzem ellátásánál: a gyártósor berendezéseinek működtetéséhez kizárólag megújuló energiaforrásokra fognak támaszkodni a jövőben.