A Continental úttörő megoldásokat fejleszt Budapesten

Continental AG

Február 21-én hivatalosan is megnyílt a Continental technológiai vállalat budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központja. A Continental a helyszínen bemutatót tartott csúcstechnológiás Mesterséges Intelligencián (MI) alapuló technológiai megoldásairól. Az új Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központ nyitását 2018. január 30-án jelentették be, és 2018. májusában kezdte meg működését. A technológiai cég inspiráló munkakörnyezetet kínál fejlesztőinek, ahol járművek tesztelésére is lehetőség van. A budapesti irodában tapasztalt szakértők és szakképzett diplomások dolgoznak az MI területén.

A lokáció vezetője, Jens Brüning köszöntője után röviden bemutatta a Fejlesztő Központ fejlődésének eddigi történetét, melyet Dr. Sascha Semmler, a Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának Kamera program menedzsment vezetője, Ralph Lauxmann, a Chassis & Safety divízió Systems & Technology területének vezetője, illetve Dr. Palkovics László, Innovációs és Technológiai miniszter beszéde követett. A virtuális szalag átvágását követően a Continental élőben bemutatott néhány példát a fejlett Mesterséges Intelligencia (MI) alapú technológiai megoldásaiból, amelyek kulcsfontosságúak az önvezető járművek fejlesztésében (pl. gyalogosok testtartásának vizsgálata, hogy jobban előre jelezhetőek legyenek a szándékaik).

(Balról jobbra) Dr. Keszte Róbert a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Ésik Róbert a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, Palkovics László Innovációs és technológiai miniszter, Jens Brüning a budapesti Mesterséges Intelligencia Központ vezetője, Nagy Mihály országkoordinátor, Dr. Sascha Semmler, a Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának Kamera program menedzsment vezetője, Ralph Lauxmann, a Chassis & Safety divízió Systems & Technology területének vezetője | © Continental AG

 

Budapestről alakítják a jövő mobilitását

Jens Brüning, a budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központ vezetője hangsúlyozta, hogy a Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központ a Continental vállalat magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el. Kifejtette továbbá, hogy a 1400 m2-es telephely Budapest szívében egyedülálló lehetőséget nyújt az elkötelezett és motivált szakértők számára, akik aktívan szeretnék alakítani a jövő mobilitását. Inspiráló és kényelmes munkakörülményeket, a fejlesztésekhez szükséges high-tech felszereléseket és modern belső kialakítást biztosít a munkatársaknak, teret adva a kreativitásnak és az ötleteknek. A Continental csapata jelenleg MI specialistákból, data-managerekből, DevOps mérnökökből és alkalmazás fejlesztőkből áll. Az elkövetkező hónapokban folyamatosan bővül is majd, hogy elérjék a célul kitűzött 100 fős létszámot.

A Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának Kamera program menedzsment vezetője Dr. Sascha Semmler kifejtette, hogy az új Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központ létrehozása fontos mérföldkő a Continental számára az automata vezetés felé haladó úton. Az itt fejlesztett megoldások jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az automata vezetéshez használt rendszereink már a közeljövőben használatra készek legyenek, így biztonságosabbá tegyék  a közlekedést.

 

Technológiai megoldások demonstrálása a mesterséges intelligencia használatával

 

Ralph Lauxmann, a Chassis & Safety divízió Systems & Technology terület vezetője | © Continental AG

 

Ralph Lauxmann, a Chassis & Safety divízió Systems & Technology terület vezetője felhívta a figyelmet, hogy amíg nem értjük meg teljeskörűen és biztonságosan a környezetünket, addig nem beszélhetünk automata vezetésről. Az emberekhez hasonlóan a rendszernek is észlelnie kell a közlekedés többi résztvevőjét, az utat és a lehetséges akadályokat. Egy ilyen rendszer fejlesztése sok kihívást tartogat, számos különböző komponensből áll, amelyeket külön kell kialakítani, majd egy rendszerbe integrálni. A budapesti iroda csupán pár hónap alatt már komoly eredményeket ért el: gépi tanulási módszereket fejlesztett, alkalmazott, illetve integrált.

A fejlesztés előkészítésétől a termék tervezéséig tartó folyamat rendkívül lerövidül Budapesten. Az új megoldások azonnal beépíthetők a speciálisan felszerelt teszt járművünkbe, hogy a Continental szakértői a valós életben szerezhessenek tapasztalatot. A megnyitó során ezek a környezetérzékelő szenzorok is bemutatásra kerültek. A látogatók betekintést nyerhettek abba, hogy a Mesterséges Intelligenciát hogyan használja fel a gyakorlatban a Continental a jövő automata vezetői rendszereinek fejlesztése során.

A vendégek többek között megtekinthették a Continental újgenerációs gyalogos felismerő rendszerének interaktív élő demonstrációját. Ez a funkció felelős a jármű környezetében lévő gyalogosok észleléséért, a védelmük érdekében. Amíg a jelenlegi fejlett vezetést segítő rendszerekben használt klasszikus gyalogos felismerő technológia csupán arról szolgáltat információt, hogy hol található a gyalogos, addig a következő generációs rendszerek már mesterséges intelligencián alapuló tanulási módszereket használnak. Ezáltal sokkal több információt képesek átadni: például beazonosítani az emberi test különféle részeit (kezeket, könyököt vagy vállat), ami alapján egy algoritmus előre jelzi az észlelt személy testtartását és várható mozdulatait. Ebből következtetéseket tud levonni a mozgásuk és figyelmük irányáról, ezáltal is növelve a biztonság szintjét. A látogatók saját maguk is megtapasztalhatták ezt az új Mesterséges Intelligencián alapuló megoldást.

A Continental AG

A Continental útmutató technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental együttes forgalma 2018-ban várhatóan eléri a 44.4 milliárd eurót. Jelenleg a cégcsoport több mint 244 000 alkalmazottat foglalkoztat 61 országban.

A Continental Magyarországon

A Continental a világ egyik vezető technológiai vállalata, Magyarországon hét gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen és a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A Continental folyamatosan és nagy mértékben járul hozzá a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez. Mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek műszerezés és infotainment megoldások által, valamint a járműelektronika, gépjárműabroncsok és műszaki elasztomer-termékek gyártásával és szállításával.
A Continental AG öt divíziója (Interior, Chassis & Safety, Powertrain, ContiTech, Tyre) végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán valamint Budaörsön. A vállalat 2018. májusában Budapesten kezdte meg tevékenységét a Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központjában, debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása 2018. harmadik negyedévében kezdődött el. A gumiabroncs üzletág 1991 óta képviselteti magát a magyar piacon értékesítési irodával és disztribúciós raktárral.