Humanoid robotokra épülhet a magyar gazdaság


Egy humanoid robot felépítése nem bonyolultabb, mint egy autóé, ugyanakkor erősen kapcsolódik aza utógyártás. Ebből következik, hogy Magyarország is szerepet kaphat ezen a területen – többek között erről beszélt Palkovics László a Techtogether+ konferencián tartott előadásában.

Dr. Palkovics László, az Energiaügyi Minisztérium Mesterséges Intelligenciáért felelős kormánybiztosa is előadást tartott az autopro.hu és a MAGE által közösen szervezett Techtogether+ konferencián október 16-án. Az előadás fókuszában a mesterséges intelligencia járműipari felhasználása állt.

A kormánybiztos először egy járműipari körképet vázolt fel. Szavai szerint bár tapasztalható visszaesés az elmúlt néhány évben, mélyreható válságban nincs a szektor: Európában a hajtásláncok és az autonóm járművek fejlődése körüli bizonytalanság okozza a kereslet visszaesését, de ahogy ezek a technológiák kiforrnak, a vásárlók is magabiztosabbá fognak válni – vélekedett. Természeti és gazdasági adottságokkal indokolta, miért Kína a vezető hatalom az elektromos autók terjedésében: ez egy tudatos stratégiának köszönhető, Kína ugyanis felismerte, hogy a fosszilis üzemanyagok terén nem rendelkezik elegendő erőforrással annyi autó kiszolgálására, amennyit a megugró kereslet követel. Hatalmas területe viszont alkalmas a megújuló energiák használatára, valamint az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagok is rendelkezésre állnak, így logikus döntés volt az elektromos hajtásra építeni a kínai autóipart.

Ezzel szemben Európa a belső égésű motorok fejlesztésében jár(t) élen, ám a politikai szabályozások miatt az utóbbi mintegy tíz évben kapkodás és nem a legjobb megoldások használata jellemezte az ipart. Palkovics László ezt a dízelbotrányig vezette vissza, ám optimistán tekintett a jövőbe, szerint az európai járműipar növekedésnek fog indulni.

Az autó a legkomplexebb termék

Palkovics László kifejtette, hogy egy mai, modern autó szinte a legkomplexebb termék, ami csak létezhet: biztonságkritikus szoftver-architektúrák, különböző vezérlőegységek, szenzorok, az energiakonverziónak a módjai, az energiatárolók, az energiamenedzsment mind bonyolítja egy-egy autó felépítését, de még tovább is lehetne sorolni az alkatrészeket. Ráadásul mindezt nagy darabszámban kell gyártani, megfelelően magas minőségi, illetve biztonsági elvárások mentén és piacképes áron. „Amelyik iparág ezt tudja, arra oda kell figyelni” – fogalmazott.

A mesterséges intelligencia felhasználási területeire rátérve először az önvezetésről szólt. Mint mondta, technológiailag már néhány évvel ezelőtt abban az állapotban volt a világ, hogy 4-es, 5-ös szintű önvezető járművet tudna gyártani, ám ehhez egyszerűen nincs meg a megfelelő üzleti modell. A mesterséges intelligencia persze nemcsak az önvezetésnél jelenik meg az autókban, hanem szinte mindenhol, a gyártástól kezdve egészen a kényelmi funkciókig.

Palkovics László szerint a mai gazdasági ökoszisztémában óriási hátrányban vannak azok az országok, amiknek nincs értelmezhető, nagy teljesítményű számítási kapacitása. A kormány célja ezért, hogy Magyarországot attraktívvá tegye a nagy adatközpontok, nagy számítási infrastruktúrák idetelepülésére és létrehozására, ezt többek között az egyre modernebb autógyárak is igénylik. Ehhez kapcsolódóan az oktatást is modernizálni kell, a mesterséges intelligenciát tanítani kell.

Humanoid robotok a magyar iparban?

Azok az országok lesznek sikeresek a mesterséges intelligenciára épülő gazdaságban, akik a megfelelő tesztkörnyezetekkel rendelkeznek – vélekedett Palkovics László. Emiatt a kormány arról döntött, hogy a járműipar mellett más technológiákra is ki kell építeni a tesztkörnyezet Magyarországon. Az egyik ilyen terület a humanoid robotok tesztelése lesz: az autó mellett ez egy másik olyan termék, amihez kapcsolódik az iparunk.

„Egy humanoid robot gyakorlatilag nem tartalmaz semmi olyan dolgot, amit egy mai autó ne tartalmazna” – fogalmazott a kormánybiztos, utalva arra, hogy a két termék hasonló szenzorokkal, aktuátorokkal és szoftverekkel rendelkezik.

Az autógyártáshoz hasonlóan a humanoid robotok iparága is hatalmas méreteket ölthet a jövőben: egyes becslések szerint az Egyesült Államokban 2030-ig 60-80 millió humnaoid robot kerülhet alkalmazásba, de vannak olyan előrejelzések is, melyek szerint a világon körülbelül annyi humanoid robot lesz a következő évtizedben, ahány ember – mintegy tízmilliárd.

Palkovics László abban bízik, hogy Magyarországon ilyen robotokat fognak gyártani, lehetőleg az autóipari cégekkel együttműködésben.