20 éves jubileum és díjeső a Continentalnál

Continental Budapest

Az elmúlt húsz évben százmillió fékvezérlő elektronikát gyártott le a Continental technológiai vállalat budapesti gyára. A veszprémi Continental Felelős Foglalkoztató és Családbarát Munkahely minősítést, illetve a Magyar Vöröskereszt megyei Szervezetétől a Véradóbarát Munkahely kitüntetést is megkapta 2021-ben.

A Continental budapesti telephelyén a jövő mobilitása számára az önvezető, internetre csatlakozó és elektromosan meghajtott járművek legfontosabb komponenseinek előállítása történik. A gyár innovatív és csúcstechnológiákat alkalmazó gyártási megoldásait és kimagasló eredményeit az elmúlt években is már többször elismerték: 2019-ben, majd ezt követően 2020-ban és 2021-ben is elnyerte az Év Gyára díjat, 2020-ban az Év beszállítója díjjal ismerték el, továbbá hazánkban évek óta Ipar 4.0 mintagyárként vállal szerepet a hazai gazdasági szereplők technológiai felzárkóztatásában.

Családbarát Munkahely

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az 2021 -es évben a Continental nyíregyházi és szegedi vállalata mellett a veszprémit is elismerte a Családbarát Munkahely tanúsító védjeggyel. Veszprémben hosszú évek óta folyamatosan fókuszban van a munkavállalók elégedettségének növelése és támogatása. A minősítés elnyerésében nagy szerepet játszott az, hogy a veszprémi vállalat nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre, támogatja a munkavállalókat mind a nehéz élethelyzetekben, mind pedig a kikapcsolódásban, emellett lakástámogatási lehetőségeket, rendszeres ingyenes szűrővizsgálatokat biztosít és lehetőség van rugalmas és home office-ban történő munkavégzésre is.

Felelős Foglalkoztató Arany Minősítés

A kiemelkedő juttatási csomagjának, a bérezési rendszerének, a kollégák jólléte és támogatása céljából létrehozott számos programjának, jótékonysági és közösségi tevékenységének, illetve rugalmas foglalkoztatási formáinak köszönhetően a Continental veszprémi egysége megkapta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-től a Felelős Foglalkoztató Arany minősítési fokozatot. Az OFA – amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézménye – célja a foglalkoztatás és munkahelymegőrzés elősegítése, innovatív foglalkoztatási formák támogatása, a foglalkoztatást, a munkaerőpiaci integrációt szolgáló programok, projektek végrehajtása.

Continental Veszprém

Véradóbarát Munkahely

A szervezésért és a munkatársak önzetlen cselekedeteiért a díjat a veszprémi vállalat nevében Hornyacsek Zoltán, országos kommunikációs vezető vette át a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei Szervezetétől. A Continental veszprémi kollégái közül tavaly 102, idén pedig összesen 157 munkavállaló segítette véradományával a biztonságos betegellátást.

„A véradás szlogenje szerint „Adj vért és ments meg 3 életet”, így büszkén mondhatjuk, hogy kollégáink 2020-ban 306, 2021-ben pedig 471 élet megmentéséhez járultak hozzá” – mondta el Hornyacsek Zoltán. „Vállalati értékeink közé tartozik az egymásért cselekvés fontossága, és örömmel tölt el bennünket, hogy munkatársaink a mindennapokban is ennek megfelelően cselekednek, és kiállnak a társadalmilag fontos ügyek mellett” – tette hozzá a kommunikációs vezető. A hazai Continental vállalatok évente rendszeresen csatlakoznak véradási akciókhoz, Veszprémben, Budapesten és Nyíregyházán is több alkalommal adtak már vért a munkatársak.