Komoly érdeklődés mellett, szakmai előadásokkal tartotta meg Pályázati lehetőségek 2025 című szakmai workshopját a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE).
Az eseményt Kilián Csaba, a MAGE ügyvezető főtitkára nyitotta meg, az első szakmai előadást pedig Juhász Kornél, a HIPA támogatási igazgatója tartotta a kutatás-fejlesztési támogatási lehetőségekről és a beszállítófejlesztésről.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett elérhető KFI pályázatokról Dr. Berencsi Judit, az NKFIH főosztályvezetője tartott előadást.
„A támogatások területe mindig is nagy jelentőséggel bírt az autóiparban, a tagvállalatok irányából jelentős érdeklődés mutatkozott a MAGE Szakmai Workshop – Pályázati lehetőségek 2025 című esemény iránt. Ezt jól jelzi az is, hogy több kérdés is felmerült a megjelent szakemberek részéről” – értékelte röviden a szakmai nap első felét Kilián Csaba.
A workshop első felében a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos támogatásokra fókuszáltak az előadások. A MAGE tagvállalatainak egy része már korábban is jelentős összeget fektetett be a K+F területén, Kilián Csaba elmondása szerint bízik benne, hogy a vállalatok idén is igénybe fogják venni a rendelkezésre álló lehetőségeket.
EU-s pályázatok
A workshop második felében a Vállalati hitelezés, finanszírozás aktualitásairól Záhonyi Ádám az MBH Bank Nagyvállalati Ügyfélkapcsolatok vezetője beszélt, majd Szandrocha Kamilla, a CEIS ügyvezető igazgatója adott elő Közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségekről, valamint a projektgenerálás gyakorlati tapasztalatairól.
Az uniós pályázatok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy itt komoly értékhatárokról van szó, nagyobb léptékű fejlesztésekkel lehet pályázni, amit a magyar kkv-k nem tudnak megugrani, de a hazánkban aktív Tier 1-2-es beszállítók már eddig is jelentős összeget fordítottak kutatás-fejlesztésre Magyarországon és az idei, jövőbeni pályázatokon lehetőségük lesz további KFI befektetéseikhez megfelelő forrásokhoz jutni.