Minél előbb cselekedni kell az európai autóipar jövőjéért


Akár már márciustól érkezhetnek a konkrét intézkedések az európai járműipar versenyképességének növelése érdekében.

Január végén került sor az Európai Bizottság és az európai autógyártók vezető szereplői között megrendezett Stratégiai Párbeszédre. A megbeszélés célja az európai autóipar versenyképességének javítása, ezzel összefüggésben az elektromos autók eladásának felpörgetése volt.

Bár 2024-ben végül minimálisan, de bővült az európai újautó-piac (10,6 millió új autót regisztráltak, ez 0,8 százalékkal több, mint 2023-ban), az európai autóipar bajban van, versenyképessége csökken. Kína felől erősebb a kihívás, de az Egyesült Államokban is kedvezőbb helyzetben vannak a helyi autógyártók. Kínában egyre inkább a hazai gyártók felé fordulnak a vevők, ami nagy csapás a Kínában is jelen lévő európai gyártók számára. Ezzel párhuzamosan az USA-ban Donald Trump hivatalba lépésével még inkább protekcionista gazdaságpolitika várható, ami akár extra vámok kivetésével is járhat – ennek a levét részben megint az európai gyártók innák meg.

Európában az elektromos autók eladása és piaci részesedése is csökkent 2024-ben: tavaly 13,6 százalékra csökkent az elektromos autók piaci részesedése a 2023-as 14,6 százalékról. Ezzel a legfőbb probléma, hogy amennyiben nem nő a kereslet az elektromos autók iránt, úgy az európai gyártók jelentős része nem tud majd elég környezetbarát autót értékesíteni, ami azt jelenti, hogy nem lesznek képesek megfelelni a szigorúbb, 2025-ös szén-dioxid-kibocsátási kvótáknak. Ez hatalmas bírsággal járna együtt: a Renault vezérigazgatója, Luca de Meo korábbi kijelentése szerint az európai autógyártók összesen mintegy 15 milliárd euró bírságot lesznek kénytelenek kifizetni, ha a szabályok nem változnak.

Az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA éppen ezért azt kívánja elérni, hogy rugalmasabb szabályozást alkalmazzon az EU. A szövetség érvelése szerint ezt az összeget kutatás-fejlesztésre, beruházásokra kellene költenie az európai autóiparnak, ami a kontinens versenyképességét javítaná. A Stratégiai Párbeszéd előtt az ACEA pontokba szedte az elvárásait, melyek között a belső égésű motorral szerelt autók regisztrációjára vonatkozó 2035-ös tiltás felülvizsgálata, a rugalmasabb, enyhébb károsanyag-kibocsátási kvóták alkalmazása 2025-ben és 2026-ban, valamint az elektromos autók vásárlását ösztönző támogatások bevezetése is szerepelt.

A beszállítók helyzete sem rózsás

Az ACEA mellett a CLEPA, vagyis az Európai Autóipari Beszállítók Szövetsége is részt vett a Stratégiai Párbeszéden, valamint az előtte megfogalmazott állásfoglalás kidolgozásában is. A CLEPA korábban közzétett egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy 2024-ben több elbocsátást jelentettek be az autóipari beszállítók tavaly, mint a COVID éveiben: 54 ezer munkahely megszűnését lengették be a beszállítók a következő évekre vonatkozóan.

A McKinsey és a CLEPA legfrissebb felmérése szerint 2020 óta az autóipari beszállítóknak csak körülbelül egyharmada tart fenn egészséges profitszintet. Még ennél is aggasztóbb, hogy a válaszadók 38 százaléka negatív vagy marginális EBIT-re számított 2024-ben, ami alátámasztja az iparág továbbra is fennálló pénzügyi feszültségét – ilyen mutatók mellett nehéz beruházásokat várni.

Pozitív jelek a megbeszélésen

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vezetésével január 30-án került sor a Stratégiai Párbeszédre. A találkozón részt vettek a könnyű- és nehézgépjármű-gyártók vezérigazgatói, akik egyetértettek abban, hogy az európai autóipar előtt álló kihívások azonnali és összehangolt intézkedéseket igényelnek. Az ACEA továbbra is elkötelezett amellett, hogy együttműködjön az európai intézményekkel és más érintett felekkel az európai autóipar fenntartható és versenyképes jövője biztosítása érdekében.

Az ACEA kiemelte, hogy az európai autógyártók támogatják a párbeszéden megfogalmazott azonnali intézkedéseket tervét, és hangsúlyozták a sürgős cselekvés szükségességét a versenyképesség megőrzése érdekében. Az ACEA-tag autógyártók egyaránt kiemelték a technológiai semlegesség elvének támogatását, az átalakulást szerintük a piacnak és a keresletnek kell ösztönöznie. Emellett az autonóm vezetésre vonatkozó szabályok enyhítését is szorgalmazták. Az egyetlen ellenvéleményt Jim Rowan, a Volvo Cars első embere fogalmazta meg, aki szerint nem kell megváltoztatni a 2025-ös kvótákat és az általános célokat sem.

A MAGE támogatja az ACEA álláspontját

„Bizakodásra ad okot, hogy ilyen magas szinten tárgyaltak az Európai Unió döntéshozói az autóipar főszereplőivel. Remélhetőleg már márciustól konkrét intézkedéseket hoznak az európai autóipar versenyképességének növelése érdekében” – fogalmazott Kilián Csaba, Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára, aki kiemelte, hogy a szervezet üdvözli a megbeszélés tényét, valamint az ott született eredményeket is, és bizakodva várja a konkrét lépéseket.

A várható konkrét lépések között van az európai elektromosautó-ipar növekedését szolgáló támogatások bevezetése, valamint a töltési infrastruktúra bővítése.