KÜLDETÉS

Az Egyesület alapvető feladatának tekinti a hazai gépjárműipar versenyképességének javítását, a beszállítói háttér fejlesztését, valamint a működés pénzügyi, jogi feltételeinek javítását, hogy Magyarország továbbra is vonzó helyszín legyen a járműipari beruházások számára.

TÖRTÉNET

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek Tanszékének és a Gépipari Tudományos Egyesület Gépjármű Szakosztályának vezetői a ‘90-es években – külföldi példák alapján – kezdeményezték egy érdekvédelmi szakmai szövetség létrehozását. A megalakulást egyéb tényezők is befolyásolták. A 20. század végére egyre több multinacionális cég telepítette leányvállalatát Magyarországra. A termelés bővítése céljából betelepült cégek mellett megjelentek a kutatás-fejlesztési (K+F) munkára alapított vállalatok is. Mindezen tényezők eredményeképp az országban működő nemzetközi és hazai járműipar tíz legjelentősebb vállalata 1998 decemberében megalakította a Magyar Gépjárműipari Szövetséget (MGSZ), mely 2014-ben Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) névvel egyesületté alakult. 2002-ben az ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) meghívta az MGSZ-t a Kapcsolat Bizottság (Liaison Committee) munkájába, társszervezeti kapcsolatunk az ACEA-val innentől datálódik.

DINAMIKUS FEJLŐDÉS

2008 második félévéig a hazai gépjárműipar töretlen, dinamikus fejlődésen ment keresztül. E fejlődést azonban érzékenyen érintette a 2008 második felében kezdődő gazdasági világválság. A termelési volumen visszaesése különösen a haszongépjárművek és haszongépjármű alkatrészek, alrendszerek esetén volt igen jelentős, de a személygépjárművek és a személygépjármű alkatrészek, alrendszerek gyártása is jelentősen visszaesett. A válság hatására több akkor MGSZ-es tagvállalat felfüggesztette tagságát. A 2008-ban megválasztott Elnökség konszolidálta az MGSZ pénzügyi helyzetét, gazdálkodását transzparenssé tette. A tagvállalati struktúra 2010 során kétszintűvé alakult. A pártoló tagság intézménye ily módon jött létre, megkülönböztetve az autóipar számára csupán jogi és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó tagvállalatainkat a gyártással foglalkozó tagvállalatok körétől. Az új Elnökség ezen logika mentén a tagdíjfizetési rendszert is átalakította, a pártoló tagvállalatok számára kedvezőbb tagdíjszintet állapítva meg.

2012-2013-AS ÚJ SZERVEZETI STRATÉGIA

A 2012-2013 -as új szervezeti stratégia keretében a minőségi növekedésre került erőteljesebb hangsúly. 2014-ben a Szövetség egyesületté alakult Magyar Gépjárműipari Egyesület – MAGE elnevezéssel. A MAGE 2018 elejére már több mint 50 tagvállalatot képviselt. A szervezet életében a növekedés szakmai bővülést is jelentett. Az autóipari ágazathoz további kapcsolódó ún. első-másodkörös (Tier-1 és Tier-2) termelő vállalatok csatlakoztak a szervezethez.

SZERVEZET

ELNÖKSÉG

Pintér István - Rába Járműipari Holding Nyrt.
Lőre Péter - Audi Hungaria Zrt.
Mándli Péter - BPW Hungária Kft.
Erhardt Péter - Opel Szentgotthárd Kft.
Kovács Tamás - Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Krisztián Róbert - Magyar Suzuki Zrt.
Bíró Attila - Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
Szászi István - Robert Bosch Kft.
Simon István - Simon István E.V.

ELNÖK

Pintér István - Rába Járműipari Holding Nyrt.

ÜGYVEZETŐ FŐTITKÁR

Kilián Csaba

ELŐZŐ ELNÖKÖK

Albert Lidauer (Opel Hungary Kft.) 1998 - 1999
Jürgen D. Hoffmann (Audi Hungária Motor Kft.) 2000 -2001
Lepsényi István (Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.) 2001 - 2005
Fórián István (Magyar Suzuki Zrt.) 2006-2008
Pintér István (Járműipari Holding Nyrt.) 2008 - jelenleg

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Felügyelő bizottsági tagok

Dr. Urbán László - Magyar Suzuki Zrt.
Armin Krug - PwC Magyarország Kft.
Dr. Berethalmi Péter - Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda.

Felügyelő bizottság elnöke

Dr. Urbán László - Magyar Suzuki Zrt.

ELÉRHETŐSÉG

SZÉKHELY

1119 Budapest, Than Károly u. 3-5
(a KTI Közlekedéstudományi Intézet Épületében)

KAPCSOLAT

Tel.: (1) 371 5874
E-mail: mage@gepjarmuipar.hu