Újra együtt az Opel Szentgotthárd nyugdíjasai


Második alkalommal rendezték meg az Opel szentgotthárdi gyárának nyugdíjas találkozóját, amely idén is jelentős érdeklődés mellett zajlott. A rendezvényen számos egykori munkatárs vett részt, hogy kellemes hangulatban idézzék fel a közösen eltöltött éveket, újra találkozzanak egymással, valamint a jelenlegi dolgozókkal, és első kézből értesüljenek a gyár legfrissebb fejleményeiről.

A vendégeket Mesics Olívia gyárigazgató köszöntötte, majd átfogó tájékoztatást adott az elmúlt egy év eseményeiről. Beszámolójából kiderült, hogy a gyár egy kifejezetten mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, számos jelentős szakmai és szervezeti mérföldkővel.

Az ismertetőt követően Bánfalvi Zoltán, a gyár egyik diákja mutatta be projektfeladatát. Előadásában ismertette azt a munkafolyamatot, amelynek során a Tudásközpontban főtengely-tartó prizmákat gyártottak a termelés számára, hozzájárulva ezzel a gyártási folyamatok hatékonyságához.

A program gyárlátogatással folytatódott, amely során a résztvevők kiemelt érdeklődéssel tekintették meg az első, illetve a jelenlegi Opel Astra modelleket. A két jármű összevetése jól szemléltette az elmúlt 35 év műszaki fejlődését.

A rendezvény közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult az üzemi étkezdében, lehetőséget adva a további személyes találkozásokra és élménycserére.