Az energiahatékonyság továbbra is a középpontban a győri Audinál


Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a környezet védelme, a felelős gazdálkodás és a fenntarthatóság mellett. A vállalat Mission:Zero környezetvédelmi programjának keretében négy cselekvési területen – karbonsemlegesség, biodiverzitás, erőforráshatékonyság és vízvédelem – zajlanak kiemelt aktivitások, melyek célja a telephely környezeti lábnyomának csökkentése, illetve a tágabb környezet állapotának javításához és az élhető, fenntartható jövőhöz való hozzájárulás.

A Mission:Zero program keretében az Audi Hungaria 2020 januárja óta mérleg szerint karbonsemlegesen működik. Ebben meghatározó elem az energiahatékonyság. A tavalyi év során a vállalat különböző területein közel 240 energiahatékonysági intézkedést határoztak meg és hajtottak végre, amelyek összesen több mint 13 ezer MWh megtakarítást eredményeztek. Ennek nagy része villamosenergia-megtakarítás volt, de bizonyos intézkedésekkel a földgázból és távhőből származó energiafelhasználást is sikerült mérsékelni. Ez a megtakarítás körülbelül 5300 családi ház* éves villamosenergia-szükségletét fedi le.

A vállalat energiát takarít meg többek között a világítás modernizálásával és a sűrített levegő szivárgások mérésével, elhárításával. A motorgyárban működő emulziókiszolgálására használt berendezések optimalizálása is folytatódott, sőt új energiahatékonysági intézkedést is inspirált az olajellátó berendezéseknél. A lakkozóban működő szárítóberendezések energiafelhasználása pedig a hulladékhőként kidobott levegő hasznosításának köszönhetően csökkent jelentősen 2024-ben.

A képen a geotermikus energiát termelő bőnyi hőközpont látható.

2024-ben a vállalat fűtési energiájának több mint 95 százalékát geotermikus energia adta.

A karbonsemlegességhez a vállalat területén működő, 160 ezer négyzetméteres napelempark is hozzájárul. Ezt az Audi Hungaria egy magyar partnervállalattal együttműködve a 2025-ös évtől további 160 ezer négyzetméterrel bővíti.

A győri vállalat a jövőben is stratégiai fontosságú területként kezeli a környezetvédelmet, szakembereik nagy hangsúlyt fektetnek a munkatársak érzékenyítésére, a tudatosság növelésére különböző munkatársi akciókkal és kommunikáció kampányokkal, érzékenyítő programokkal. Egy kiemelt egyetemi kooperációként pedig a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Zrt. 2024-ben ESG (Environmental, Social and Governance) mesterképzést indított, ahol a jövő környezetvédelmi szakembereit a vállalat szakértői segítségével képezik.

A képen a vállalat területén működő napelempark látható.