A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) képviseletében partnerségi egyeztetésre került sor a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban, ahol Christian Dickert ügyvezető igazgatóval (Managing Director/CEO) Kilián Csaba, a MAGE ügyvezető főtitkára folytatott kétoldalú megbeszélést az iparág aktuális kihívásairól, globális piaci helyzetről, a technológiai átállásról és a jövőbeli együttműködési lehetőségekről.
A találkozó különleges alkalmat biztosított a gyár fejlődéstörténetének áttekintésére a kezdetektől a jelenig. A megbeszélés során felidézésre kerültek a gyáralapítást megelőző, 2008-as intenzív tárgyalások is, melyeken Kilián Csaba az ITD Hungary Zrt. (ITDH – Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.) befektetési igazgatójaként vett részt. A Christian Dickert által vezetett kecskeméti gyár mára a Mercedes-Benz globális termelési hálózatának egyik legnagyobb és legmodernebb európai pillérévé vált.
A hagyományos és hibrid modellek gyártása mellett a folyamatban lévő gyárbővítések és az új üzemrészleg már teljes mértékben a tiszta elektromobilitást szolgálják, ahol a legmodernebb és leghatékonyabb technológiákkal szerelik össze az új generációs elektromos járműveket.
A tárgyaláson kiemelt témát jelentett a nemzetközi autópiacon tapasztalható éles verseny, a gyártási hatékonyság optimalizálása, valamint a változó piaci környezethez való alkalmazkodás. Az egyeztetésen bemutatásra került a MAGE aktuális szakmai tevékenysége és stratégiai irányvonalai is.
A Mercedes-Benz és a MAGE közötti kapcsolat hagyományosan erős: a gyár több magasan képzett vezetője és szakembere jelenleg is aktívan részt vesz az egyesület elnökségének és munkacsoportjainak tevékenységében. A felek kölcsönösen megerősítették, hogy a jövőben is szorosan együttműködnek a hazai járműipari beszállítói lánc erősítése, a technológiai transzfer és a versenyképesség megőrzése érdekében.
A találkozó zárásaként a MAGE képviseletében Kilián Csaba sok sikert és további eredményes, jó együttműködést kívánt a gyárigazgatónak, valamint a vállalat minden munkatársának a jövőbeni innovatív projektekhez.
