MAGE-HIPA B2B beszállítói fórum 2019

Október 17-én az Automotive Hungary kiállítás és vásár második napján került megrendezésre MAGE-HIPA B2B beszállítói fórum. A Magyar Gépjárműipari Egyesület – MAGE; a Nemzeti Befektetési Ügynökség – HIPA szervezésében 22 beszerző, és 67 beszállító cég 274 tárgyalást folytatott. Majdnem dupla annyit, mint egy évvel ezelőtt. A rendezvény előzetes online regisztrációt követően direkt üzleti lehetőségeket nyújtott Tovább olvasom

Elérhető Magyarország új versenyképességi stratégiája

Április elején tartották a Versenyképességi Konferenciát, ahol bemutatták Magyarország Kormányának új versenyképességi stratégiáját. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Neumann Technológiai Platform közös szervezésében megvalósuló konferenciát Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg, aki beszédében ismertette az új stratégia alapjait. Elmondta, hogy az Európai Unió versenyképessége csökken az USA és Kína erőteljes gazdaságpolitikájához képest, amiben részben szerepe Tovább olvasom

A legszigorúbb kibocsátási célok jönnek a teherautók és buszok számára

Az Európai Parlament április 10-én új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében. A nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását a 2030-2034 közötti időszakban 45, 2035-2039 között 65, 2040-től pedig 90 százalékkal kell csökkenteni. Az új városi autóbuszok esetében 2030-ig 90 százalékkal kell csökkenteni Tovább olvasom

Idén is megrendezi autóipari konferenciáját a QFD

Az autóipar legfontosabb trendjeit, valamint az iparágat érintő aktuális szabályváltozásokat is alaposan körbe fogják járni a QFD Group által szervezett XIII. Regionális Autóipari Beszállítói Konferencián. Az eseményre már lehet regisztrálni! Rendkívül gyors és mélyreható átalakuláson megy keresztül az autóipar, az új technológiákra történő átállás komoly kihívások elé állítja mind az autógyártókat, mind az autóipari beszállító Tovább olvasom

Az Audi Hungaria új technológiákat vet be a motorgyártásban

Az autóipari transzformációban a munkatársak kompetenciáinak folyamatos fejlesztése mellett a gyártás során alkalmazott technológiák korszerűsítése is fontos szerepet játszik. Az Audi Hungaria többek között automatizálási technológiákkal növeli a gyártás hatékonyságát, mely a termelés gazdaságosságának növelésével segít megőrizni a vállalat versenyképességét. Az automatizálás jegyében helyezték üzembe a vállalatnál a négyhengeres benzinmotorok területén azt a robotállomást, mely Tovább olvasom

Az Audi Hungaria új mércét állít fel a PPE elektromotorok gyártásával

Az Audi Győrben, a világ legnagyobb motorgyárában gyártja a Premium Platform Electric (PPE) számára készülő elektromos hajtásokat, melyeket Ingolstadtban, az Audi Q6 e-tron modellsorozatba építenek be. Az Audi Hungaria mintegy 15 000 négyzetméteren gyártja a PPE-hajtásokat, amely a státor és váltókomponensek gyártásából, valamint a hajtások összeszereléséből tevődik össze. Benke Csaba Imre, a győri e-motor termékszegmens Tovább olvasom